«

»

ápr 15

Legszebb illúzióink

Képtalálat a következőre: „valóság”

Kezek milliárdjai szolgálják hűen testeinket. Megállás nélkül gondolataink fonalából zászlókat szőnek, a zászlókra jelszavakat hímeznek, majd a végső elernyedésig hordozzák a zászlókat a magasba tartva szerteszét a világban.  Eldobják, felveszik a porból, mossák, vasalják, továbbadják, lengetik, nyújtózkodva mutogatják a szentnek kikiáltott zászlókat.

Testünkben nagy hajlandóság van, hogy a zászlókat szépnek, csúnyának, takarosnak, élhetőnek, haszontalannak, ócskának, modernnek, tökéletesnek, átlagosnak, újnak, színesnek vagy átlátszónak, nagynak vagy kicsinek, jónak vagy rossznak, igennek vagy nemnek nevezzük el.              De kezeinknek, tenyereinknek, ujjainknak nincs hite a zászlókban, csak csendes szolgálatban vannak. Nekik nem dolguk elhinni illúzióinkat. Ők minden önbecsapásunkat hűen, tisztelettel és a legnagyobb alázattal kiszolgálják. Bármely illúzióba beleveti magát testünk, ők néma erővel, pótolhatatlanul csak teszik dolgukat, szolgálják aktuális illúzióinkat.

Építik a házat, a meleg otthonunk illúzióját.                                                           Sütik a kenyeret, az élet szeretetének illúzióját hirdetve.                                    Írják a betűket, a szabadság illúziójába ringatva testünket.

És a legszebb illúzióink:                                                                                                a Ölelés, az Önzetlenség, a Szabadság, az Egészség, az Ima,                     melyek a legfinomabb selyemből, a leggondosabb kézimunkával készültek, és a legerősebb kezek tartják magasba őket.

Gyönyörű jelszavak, gyönyörű zászlókon: az emberiség leggyönyörűbb illúziói, melyek véráldozatok közepette, könnyben ázva, mosolyokkal díszítve is örökkön lengedeztek.                                                                                A legszebbek.                                                                                                                De illúziók. Ezek is csupa gondolatfonalból életre kelt jelmezek. Angyalruhát öltve, jóságos ködbe burkolva, magasztosságot megélve lengedeztetjük a zászlóit.

Csodálatos, inspiráló és főhajtásra kényszerítő gondolat, miszerint létezik szeretettel átjárt ölelés, önzetlen segítés, szárnyaló szabadság, egészségtől kicsattanó test, lélekmentő ima.                                                                               Pedig nincs. Egyik sem.                                                                                             Csak a kezeink hű szolgálatával létrehozott illúziók lengnek körbe minket.

Egyik nap ezek a zászlók elégtek, és a tűzben a legszebb zászlóim égtek el. Gyönyörű, fájdalmas lángba borult a világ körülöttem, és én csak sírtam, jajgattam. Kezeim megpihentek egy pillanatra.                                                  De a legszebb tűz hamvai alatt, a legszebb illúziókon túl felderültem, mert megleltem a legigazabb illúzióinkat.

 

Kacagva és elszántan szőttem, hímeztem és kifeszítve, mereven tartottam és hordoztam a szentnek vélt, nem szép, de legalább igaz illúziókat.

Az emberiség legigazabb illúziói, miszerint nincs ‘szeretet’ és ‘nem szeretet’, nincs ‘igen’ és ‘nem’.                                                                                                      Az ölés ugyanabból a szeretetből születik, mint az ölelés.                               Az önzőség és önzetlenség táptalaja, eredménye, jutalma minden esetben ugyanaz.                                                                                                                          A börtön falát ugyanaz építi fel, mint aki lerombolásával a szabadságot visszaadja.                                                                                                                       A betegség és egészség egyazon test szeretetteli útmutatása.                       És igenis, az istenkáromlás is a legszeretettelibb ima.

Hisz egyazon kéz munkája mindkettő. Az én kezemé, a te kezedé: az emberiség kezéé. A pofont és az ölelést ugyanaz a kéz adja. És a kéz nem hibázik. Ők a néma szolgálatot becsülettel végrehajtják.

Örömittas mámorban úszva, öntelten hátradőlve csodáltam önnön kezemmel gondosan, precízen készített illúzióimat. Örültem, mert bár nem szépek, de igazak. Elégedetten pöffeszkedtem, mikor a többiek a szépséget kutatva hozzám fordultak, és én egyik kezemmel arcukba vágtam a hamvakat, másikkal pedig nekik szegeztem igaznak kikiáltott zászlóimat.

Az emberiség legigazabb illúziói voltak.                                                                   A legigazabbak.                                                                                                             De illúziók voltak.

 

Így aztán egyik nap a magányos pöffeszkedést megelégeltem, és én magam elégettem a legigazabb jelszavakkal kidíszített zászlóimat. Ez más tűz volt. Gyönyörű volt ez is, de már nem jajgattam. Ez volt az én tisztítótüzem, melyet magam alatt én gyújtottam beláthatatlan következményeit és felelősségét tudatosan vállalva.

Hamuvá égtek a legigazabb zászlók is, elporladtak az emberiség legigazabb illúziói is bennem. Azt hittem nem marad utánuk semmi. Nem volt mire várnom, az ürességre készültem.                                                                             De ezzel a tűzzel megszületett a számomra legcsodálatosabb dolog, mit a földkerekségen valaha is észleltem: ÉN születtem.

A legcsodálatosabb, de legrövidebb élet bukkant fel ÉN-bennem, mert születésem pillanatában semmivé foszlottam, és a Mindenbe olvadtam.

Most ÉN nem vagyok, csak a belőlem is táplált csodálatos világ van körülöttem meg bennem.

 

Nincs ölés és ölelés. Csak az érintés van.                                                       Nincs szárnyalás és láncra verés. Csak a létezés van.                                   Nincs istenkáromlás és nincs lélekmentés. Csak ima van.                         Nincs önzés és önzetlenség. Csak a tett van.

A perzselő tüzek után csak csendes szolgák maradtak, kik néma alázattal, elpusztíthatatlan erővel végzik dolgukat. Nem azt a dolgot, melyet az illúziókból táplált, zászlóra hímzett jelszó ad, hanem azt, melyre a szívem utasítja.  A szívem, melyben nincs helye önzetlenségnek, szabadságnak és pöffeszkedő áligazságoknak. Ott nincs helye még a legszebb és legigazabb illúzióknak se. Oda nem férnek be többé a szavak, mert a szívemben a szavak nélküli tetteknek kell a helye.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>