«

»

feb 01

Van

Van egy mélységem.                                                                                                             Nem tudnám jól megmondani, hogy ez hol kezdődik és hol végződik bennem. Ez a mélység a szívemben van, a lelkemben? Vagy a hitemben? Vagy a sejtjeimben kódolt életismeretben? Nem is tudom, hogy a fenti-lelki-mennyei világot, vagy ezt a földi-emberi paradicsomot ismeri a lényem teljes mélységében.                                    Vagy talán mindegyiket?                                                                                                             Vagy egyiket sem?

Van egy tudásom.                                                                                                                          De nem igazán tudnám jól megmondani neked, hogy miről. A láthatón túli, angyalokkal-lelkekkel-magasztos ideákkal-segítő lényekkel benépesített világról? Vagy erről a kézzel látható, szemmel ízlelhető, füllel szimatolható, orral tapintható örömökkel, természeti és emberi csodákkal, gyönyörökkel gondosan berendezett világról?                                                                                                                                            Vagy mindkettőről?                                                                                                                       Vagy egyikről sem?

És vagyok Én.                                                                                                                               Erről sem tudok senkinek hiteles felvilágosítással szolgálni. Ki vagyok Én? És hol vagyok Én?                                                                                                                                    Én vagyok az a magasztos lélek és nemes szív, ki aggódva, szeretve, magát olykor felemelve, majd mocsárba taszítva kallódik a látható, de őt magát tetten nem érhető világban?                                                                                                                                   Vagy Én vagyok az a minden gyönyört és örömöt ígérő és megérdemlő csodálatos test, mely nagyon is látható, tapintható, ízlelhető, megszagolható? A test, mely teljes lényében, minden porcikájával e világba, erre a Föld nevű csodára való, de mely testnek mégis minden hajlatát az égiék formálják, minden ízét, illatát az angyalok lehelik rá?                                                                                                                 Vagy én lennék az a pallérozott elme, mely e testben lakozik, de melynek sugallatai a világlélekből szállnak belé? Az elme, mely most is igyekszik csetlőn-botlón szavakká gyúrni a nagyon is valós, testem által felmelegített pihe-puha ágy ölében megszületett hajnali, mélyről felbukkanó lelki rezdüléseimet. Ez az elme, mely olykor teljes tisztánlátásban fürdőzik, de máskor az őrület szélére taszítja minden sejtemet, és egy hajszálon múlik, hogy a teljes öntudatlanság mocsarába be ne essem.                                                                                                                                            Vagy én lennék mindegyik?                                                                                                      Vagy egyik sem?

Melyik mondatomban hazudok,  nem csak Neked, hanem még magamnak is? És melyik mondatomon csillog az igazság, mely még talán magam számára is csak szajkózott szavak egyvelege; és értelmük, mély rezgésük sokszori ismétléssel gyengéden  még csak most formázza önnön testem, földi-égi leképeződésem?   

Talán mind én vagyok. Talán dolgom annyi, hogy önnön magam minden szálát a tudással és mélységgel összeismertessem, és jó barátságuknak záradéka, kedélyes találkozásaik színhelye az én e világi testem legyen.

Talán tényleg igaz lehet, hogy ama fönti-lenti, isteni-emberi, mennyei-földi kegyben részesültem, hogy a legnagyobb mélységbe hatolva, minden tudás birtokában, testem gyönyörének teljes pompájában dolgom már csak a létrák keresése, a hidak építése lenne magamban és a világban?

A mélységbe bátran alámerülve, minden tudást felkutatva, testem ragyogásában gyönyörködve, biztos, erős, nyugodt hangon kinyilatkoztatom: hogy nincs föld és ég, nincs fent és lent , nincs Isten és ember . Minden egy. És az  a mennyeinek-földöntúlinak-elérhetetlennek vélt boldogság itt van most, ebben a pillanatban is bennem, meg benned és mindenben . A Mennyország nem ‘valahol’ van, hanem itt ragyog szerényen, de örökkön a létezés minden rezdülésében.

A létrák. A hidak. A szeretet. Ezt kell keresnem. A hidakat, a létrákat kell a mélység nyugalmából erőt merítve, a tudásom legjavát beleadva, testem gyönyörének minden gyöngyöző verejtékével építenem. Örökkön, mindenhol, mindenben a boldog létezés útján a szeretetet meglelnem és ujjongva hirdetnem.

Mert minden gyászhír, pletyka, szószátyár fecsegés és rémhírkeltés ellenére a szeretet és boldogság létezik. Van.

 

 

 

 

1 comment

  1. Névtelen

    VAN

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Az alábbi HTML kódok használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>